Még mindig a Mol vezeti a legeredményesebb magyar cégek Top100-as listájátMagyarország 100 legnagyobb vállalatának összteljesítmény alapján összeállított listáját továbbra is a Mol vezeti, de a TOP10-ből kiesett az E.On Hungária Zrt. és a Magyar Villamos Művek is.
A Figyelő című hetilap által az MTI-hez szerdán eljuttatott közlemény szerint a távközlési szektorban csökkenő árbevételek miatt az UPC Magyarország és az Invitel is kiesett a listáról, a tavalyi eredményei alapján viszont bekerült a 100-as klubba a Panrusgáz, de a siker nem tartott sokáig, mert a válságadó bevezetése után már vissza is adta a gázkereskedelmi engedélyét.
A legeredményesebb magyar cégek toplistájából, a TOP100-ból, amelyet a Dun&Bradstreet állított össze, és amelyet a Figyelő e heti száma közöl az derül ki, hogy Magyarország 100 legnagyobb vállalata az összteljesítmény alapján túl van a nehezén, a válság okozta sokk után a többség fellélegzett, megkezdődött a talpra állás.
A Top100-as lista első tíz helyezettje sorrendben a következő: Mol Nyrt., Audi Hungaria Motor Kft., Nokia Komárom Kft., GE Hungary Kft., Samsung Electronics Magyar Zrt., Philips Magyarország, E.ON Földgáz Trade Zrt., Panrusgáz Zrt., Magyar Telekom Nyrt., Tesco-Globál Áruházak Zrt. A tavalyi listához képest 13 új szereplő került be a TOP-100 közé, 7 vállalat pedig több mint tíz helyet ugrott előre, 10 cég több mint 10 helyet rontott az eredményén.
A 2008-as válság után tavaly a legnagyobbat az exportra termelő járműipar és az elektronikai gyártók "arattak", az Audi adózott eredménye például 109 százalékkal növekedett. A magyar tulajdonú gyártók is szépen teljesítettek: a Jász Plasztik a 80.-ról a 69. helyre ugrott fel, és a Videoton Holding is növelte az árbevételét, ezzel a 78.-ról a 76. pozícióra lépett előre. De még mindig elmondható, hogy magyar tulajdonú cégek nem tolonganak az élbolyban - közölte a hetilap.
Ez az előzetes 100-as lista vezeti fel egyébként az októberi Figyelő TOP200-as nagyvállalati listát, amely a magyarországi vállalati elit mérvadó rangsora.
A Figyelő minden évben, idén pedig épp a harmincadik alkalommal mutatja be a Magyarország 200 legeredményesebb vállalatát feldolgozó listáját.
A Figyelő szakmai partnere a Dun&Bradstreet, mely nemzetközi adatbázisában 240 országban gyűjt adatot, 195 millió céget elemez, a TOP-100-as lista kialakításához egyedi minősítési rendszerének keretében kockázatossági mutatókat rendel a cégekhez, amely jelzi az adott cég bedőlési valószínűségét, és a céggel létesített üzleti kapcsolat kockázatosságát is - emlékeztet a Figyelő.

Forrás: MTI 2011. július 20., szerda 14:32

Newer news items:
- 07/10/2011 00:00 - Másfél milliárd forintból épít új gyártócsarnokot …
- 25/07/2011 15:40 - Rába-alkatrészek mennek egymilliárdért a Fehrernek
- 25/07/2011 15:17 - A Rába 25 millió eurós megállapodást kötött
- 25/07/2011 13:38 - Jabil amerikai elektronikai alkatrészeket gyártó c…
- 24/07/2011 22:05 - Jó félévet zártak a külföldi autógyártók Kínában